46.~Összejöttek.Pont.

Hello.:3
Meghoztam a részt,és mint soha,most sem tudok ide mást írni.Rég nem írtam a novellához,úgy érzem valahol elrontottam..de majd ha elolvassátok ti megtudjátok mondani hogy tényleg elrontottam,vagy nem..Nem tudom.Amúgy hallgassátok meg Demi Lovato új albumát,ennek a számnak is olyan jó a szövege.♥Na de jó olvasást!(:

Sok mindent elmeséltem neki,de nem annyit hogy bármire is tudjon következtetni,mert azt nem akartam.Bár így is láttam az arcán hogy keresi a megoldást.Nem tudja,hogy hiába,és ezt én tudom a legjobban.Meddig kerestem én is,és most hol vagyok?Csak rosszabb lett,csak magamnak okoztam még több bonyodalmat.Anya fáradt sóhajt adott ki magából,majd a kimosott ruhakupachoz nyúlt.Egy pillanatig azt hittem most elmegy,és próbál magában gondolkozni a "sorsomon",de ez nem így lett mert miután maga mellé húzta a tömérdek ruhával megrakott kosarat el is engedte,és újra rám pillantott fáradt szemeivel,de még így is melegséget,és szeretetet sugároztak.Biztosan félt hogy még mindig van bennem egy pici harag a titkolózásuk miatt,pedig azt már régen elfelejtettem.A hiány érzet iránta erősebb volt mindennél.Feltettem egyik lábam az ágyra,és a fehér,még öblítő illatú takarót kezdtem piszkálni közben élesen gondolkozva.Ha ő megpróbálja,akkor én is,akármennyire is tisztában vagyok a lehetetlenségével.Már szinte feladtam hogy nekem csak ilyen lesz az életem és akárhányszor meglátom Harryt,vagy a múltamból fájó személyeket újra felkelnek bennem a miértek.Viszont ha Ethanra és Dakotára szívem legmélyén eláraszt a bűntudat.Én mentem el,őket én hagytam egyedül,ráadásul nehéz sem volt,könnyen itt hagytam egész Holmes Chapelt,pedig számítottak rám,én hamar elfelejtettem őket.Most nyugtatnám magam azzal,hogy rájuk sem volt időm gondolni,de csak magamnak hazudnék ami még rátenne egy lapáttal erre a maró bűntudatra.
Percekkel később felnéztem a még mindig gondolkozó anyámra,majd ő is rám,és egy erőltetett mosollyal megráztam a fejem.
-Jó.Lent leszek,ha éhes vagy csak szólj,mondta,majd felállt magával húzva a ruhákat.Adott a fejemre egy puszit,és gyors léptekkel ki ment a szobámból.Félve oldottam fel telefonom zárát,és keresgéltem a névjegyek közt.Először Dakota nevén állapodott meg tekintetem.Mindig jobb előbb őt hívni,Ethan haragtartó,talán sosem bocsátaná meg nekem amiért elmentem.Kitudja.
Három csörgés után feladtam,de akkor recsegett a vonal,és egy vidám hang köszönt.
-Haló?-kérdezte,amit furcsállottam mivel kiírja a telefonja a nevemet.Biztosan nem nézte meg.
-Szia,Skyler vagyok.-mondtam idegesen,ujjaimmal piszkálva a tenyeremet.Féltem a válaszától,még azt is lehetségesnek gondoltam hogy csak úgy leteszi,pedig tudom hogy nem olyan.A rossz időkben higgadt,viszont ha valami nagyon jó akkor felpörög,és le sem lehet ültetni.
-Skyler?Szia.-köszönt,és hangjában hallottam a meglepődést keveredve a félelemmel,amit nem tudtam hova tenni.Talán ő is fél,nem tudja mit akarok.Még rendesen én sem.
-Hogy vagy?
-Megvagyok,köszi.-mondta.
-Ma ráérsz,találkozhatnánk?-kérdeztem tőle igen választ remélve.
-Öö..Igen.Hol?-kérdezte egy kis töprengés után.Megkönnyebbülve sóhajtottam fel,és örültem hogy hangjában egy cseppnyi haragot sem találok.
-Pláza?-kérdeztem vissza.
-Megbeszéltük.Na szi..
-Várj.-vágtam közbe,mire elhallgatott.
-Hoznád Ethant is?-kérdeztem tőle.
-Hát,nem is tudom Skyler..
-Kérlek.
-Jó,ott leszünk.-mondta.
-Készüljetek el és már gyertek is.Fél négyre a plázában,abban a kis kávézóban.Szia.-mondtam,és miután megértette letettem.
Három óra volt,de nekem minél hamarabb találkoznom kellett velük.Nem is kellett,csak én akartam,nagyon.

Idegesen kapargattam a körmömet,néha beleittam az italomba,miközben vártam Dakotát és Ethant.Öt perccel múlt fél négy.Hamarosan megláttam őket bejönni a plázába.Végigmértem őket,majd szemem megállapodott összekulcsolt kezükön.Ethan is észrevett,megdöbbenve,értetlen fejjel fordult Dakota felé.Ugyanolyan értetlen fejjel néztem a semmibe,és kénytelen voltam elhinni,hogy az összekulcsolt kéz nem utálatuk jele.Nagyot nyeltem,kortyoltam egy utolsót a kókuszos turmixomból,és nagy félelemmel vártam hogy ideérjenek.Bizonyára megváltoztam,mert tág szemekkel nézett Dakota,ő viszont ugyanolyan maradt,olyan igazi 17 éves.
-Sziasztok!-álltam fel mikor az asztalhoz értek.Látszólag ők is kellemetlenül érezték magukat,rájöhettek hogy nem vagyok hülye,és minden jel arra utal hogy ők együtt vannak.Akármilyen megdöbbentő elfogadom.
-Szia Skyler.-ölelt meg mosolyogva Dakota elengedve Ethan kezét.Azonnal visszaöleltem,csak akkor tudatosult bennem hogy ő is mennyire hiányzott.
-Ethan.-mosolyogtam rá,mikor elengedett Dakota.
-Skyler.-nézett rám,de nem lépett felém,semmi jelét nem adta annak hogy ő is annyira örül nekem mint Dakota.
-Haragszol?-mondtam halkan,mert reméltem,hogy nem.Vártam hogy mondjon valamit,de helyette szája sarkában bujkáló mosoly válaszolt,mire megöleltem.-Hiányoztatok.-dünnyögtem a vállába,mire szorosabban ölelt.
-Nagyon megváltoztál.-mondta Dakota már a helyén,mikor leültünk és ők is kértek különböző ízű koktélt.
-Hát,belülről is meg kéne és akkor nem lennék ekkora szerencsétlen.-mondtam,mire aggódva rám néztek.
-El sem hinnétek mi van körülöttem Londonban..De most ne engem beszéljünk ki hanem titeket.-mondtam mosollyal a mondat végére.
-Ti most..-mutattam kettőjükre,mire vonakodva de bólogattak.
-Hogy-hogy?Mikor elmentem utáltátok egymást.
-Fogalmam sincs.Nem ennek indult.-nevettet Dakota.
-És veled mi van?-kérdezte.
-Semmi érdekes.Élem a nyomorúságos életem Londonban.
-Ennyire rossz az a hely?-kérdezte Ethan összevont szemöldökkel.
-Az emberek azok,akik betöltik.Senki nincs akit tényleg érdekelnék.De emlékeztek Kayleera?Ő is Londonban van,és már találkoztunk is párszor.-mosolyogtam.
-Ő jó fej.-mondta Dakota.
-És milyen Holmes Chapel?

Szinte minden percét elmesélték annak az időnek amíg nem voltam itt,úgyhogy nagyon sok mindent hallgattam de nem zavart.Sokan nevettem,és végre azt éreztem tényleg van akinek számítok,ha nem annyira mint régen,de van.Elmesélték végül azt is hogyan jöttek össze,és hogy Ethan először Dakotát okolta amiért elmentem,és ebből lett a nagy szeretet..Furcsa,de megértettem.Nagyon jó volt velük újra,de aztán el is mentek,mert holnap nekik iskola.
Otthon rávetettem magam a sok sütire amit anya csinált,és teli hassal rohantam le az ágyat,és feküdtem le.Csörgött a mobilom,de nem vártam a hívást..A kijelzőn Harry nevét írta ki.