Tizenegyedik rész~

Hello.Köszi a 2 pipát,és a 722 kattot.:3 Remélem ehhez is fogtok pipázni,és most komizni is.Nagyon örülnék neki (:

-Miért sírsz?-kérdeztem döbbenten.Nem tudom mikor láttam utoljára sírni anyát.Leült mellénk,és úgy kezdte el mondani.
-Apukád..-kezdte el,én pedig rémülten néztem rá.
-Mi van vele?-kérdeztem,mikor már anya előtt guggoltam.
-Autóbalesete volt.-mondta anya rám nézve.
-És kórházban van?Vagy hol?Menjünk be hozzá!-mentem volna a cipőmért,de anya megfogta a kezem,hogy ne menjek el.
-Nem kicsim.Meghalt.-mondta anya,és újra a kezébe temetve az arcát zokogott.Éreztem hogy az én arcomat is ellepik a könnycseppek.Lenyeltem a gombócot a torkomban,és a földet pásztázva ültem le a kanapéra.
Még gondolkozni sem tudtam, lesokkoltam.Annyi kérdésem lett volna még hozzá.Annyi időt akartam még vele eltölteni.És soha nem látom többé.Még sohasem gondolkoztam azon hogy ez valaha velünk is megtörténhet.És most elment.
Harry mellém ült,és a hátamat kezdte el simogatni.Felnéztem rá,láttam a sajnálatot a szemében.Elhomályosodott a látásom a könnyeim miatt,de hagytam hogy végig fussanak az arcomon.
Soha nem kívánnám senkinek ezt az érzést.
Anyára néztem,aki még mindig úgy ült ahogy az előbb.
-Anyu.-szipogtam.
-Hmm.?-nézett fel rám,a sírástól piros szemeivel.Elvesztette azt az embert,akivel már megvalósította a fiatalon elképzelt jövőjüket.
-Nem lenne baj ha most felmennék.?-nyeltem nagyot,és megsimogattam anya hátát.
-Nem,menj csak.-mondta,én pedig felszaladtam a szobámba.
Ráhasaltam az ágyamra,és a párnámba sírtam.
Akkor éreztem életemben először igazán egyedül magam.
Miért pont ő?Annyi mindent kellett volna még együtt csinálnunk.Tényleg igaz,hogy amikor már nincs itt,akkor  jössz rá mennyit is jelentett neked.Fájt a tudat,hogy  már az sem segít ha hiányolod.Ha újra vissza akarod kapni.Többé nem jön vissza.Kívülről feleannyira sem látszott, hogy mennyire mart ez az érzés.
Egész éjjel sírtam.Mindent kiadtam magamból,de még ez sem segített.Egy életen át sírhatok,de ez az érzés soha nem fog elmúlni.Lehet hogy idővel már nem fog ennyire fájni,de elmúlni sosem fog.És nem is akarom.A szívemben így fájdalom lesz,de még mindig jobb,mintha egy fekete,üres lyuk tátongna ott.
Kopogtak az ajtómon.
-Gyere.-mondtam halkan,a párnámba dünnyögve.
Éreztem hogy valaki mellém ül.Felnéztem,Harry szemeivel találkoztam.
-Jobban vagy?-kérdezte aggódó hangon.
Megráztam a fejem.Nem,nem vagyok jól.Hogy lennék jól?Hogy kérdezhet ilyen hülyeséget?
-Annyira sajnálom Sky.Nem tudom milyen érzés,de abban biztos vagyok hogy szörnyű.-mondta végig a szemembe nézve,mire én elmosolyodtam,és megöleltem.Szorosan öleltem,kellett valaki,akit magam mellett érezhetek,és velem marad,aki ezt az egészet elfelejteti velem,ha csak egy pillanatra is.A vállára hajtottam a fejem,és úgy sírtam.
-Ne hagyj itt.-suttogtam neki,mire ő szorosabban ölelt,de nem szólt semmit.
-Szerintem most jól esne neked egy fürdő.Nem?-fordított maga elé.
-Igen.Szerintem is.-bólogattam.
Harry elindult a fürdőbe,és hallottam ahogy folyik a kádba a víz.Visszajött,és újra átölelt.

Bementem a fürdőbe,ahol már ki volt engedve a víz,tele habokkal,és oda volt készítve a pizsamám.
Belefeküdtem a kádba,hagytam hogy ellepjenek a habok.Utat engedtem a könnyeimnek.A fejemben most teljesen tiszta volt a kép,nem kellett gondolkoznom azon,hogy elment és nem jön vissza.Most az egyszer örültem volna ha homály van a fejemben,de sajnos a tiszta igazsággal állok szemben.És még magam sem akarom elhinni.
-Sky!Mit csinálsz?Már másfél órája bent vagy!-mondta Harry.
-Szerinted?Fürdök!-mondtam neki gorombán.
Észre sem vettem hogy mennyit voltam a kádban,megnéztem a kezemet,amit teljesen kiszívott a víz.Ideje kimennem.Becsuktam a szemem,elfojtottam könnyeimet.Magam sem tudom miért,öt perc múlva újra előtörnek majd.
Megtörülköztem,és felvettem a pizsamámat.Kicsoszogtam a szobámba,ahol Harry ült.
-Bocsi.Nem akartam goromba lenni.-ültem le mellé,és megöleltem.Visszaölelt,nem is kell beszélnie,biztos hogy ez egy "semmi baj" ölelés volt.
Bebújtam az ágyamba,magamra tettem a takarót,és Harryre néztem.
-Nem maradsz itt?-kérdeztem.A hangom most furcsa volt,próbáltam visszatartani a sírást.
-Persze.Mindjárt jövök.-mondta,és eltűnt az ajtóban.
Harry nem sokkal később vissza jött egy pizsamában,és bebújt mellém.
-Köszönöm.-mondtam a vállába.
-Szívesen Sky.-éreztem hogy rám néz,így én is felnéztem rá.
Adott egy puszit az arcomra,és leoltotta az eddig égő kislámpát.Elárasztotta a szobát a sötétség,nekem pedig újra felszántották az arcomat a könnyek.Életemben nem sírtam még ennyit,mint ma.
Már fájt a szemem a sírástól,de nem hasonlítható ahhoz a fájdalomhoz,ami bennem van.