Tizenhatodik rész~

Hello.Köszi a 2 pipát!(: !Kiraktam az oldal történetét is !------>
Remélem tetszeni fog a rész! :D

Meglepett Grace mama kérdése,Harrynek vagy Dakotának eljárt a szája,pedig nem akartam hogy tudják,anyának ez elég rossz lehet.Nekem biztos az lenne,bár megértem hogy nem akar találkozni vele,miért változott volna meg a véleménye azért mert itt vagyunk Londonban.De engem nem érdekel anya,én akkor is megakarom ismerni a testvéremet.Olyan szép,és olyan jó,hogy érdeklődik irántam,szeretne megismerni,és szeretné ha Londonba költöznék.Nem akartam azt mondani neki,hogy nincs esély rá hogy ideköltözzek, de tényleg elég kicsi az esélye.Nem akarok semmit magam mögött hagyni.Itt akarok maradni ahogy eddig.Dakotával,Ethannal..Ethan.Vele azóta a reggel óta nem is beszéltem.Pedig már nagyon hiányzik.Lehet hogy többet akar mint én,de nekem akkor is a barátom marad.Nem kerestem én se,és ő se engem.Biztosan nagyon szégyelli magát,de én nem haragszom rá.És abban is biztos vagyok,hogy más lánnyal megfogják találni a közös hangot.-Ahogy eddig jó sokkal-.
-Jó volt.Tényleg.Nagyon kedves lány.És szép!Modellkedik!-mondtam neki mosolyogva.
-Igen,tényleg az.-mondta rám nézve.
-Te ismered?-kérdeztem tőle.Ismeri,és nekem nem szólt semmit?
-Igen.De csak párszor találkoztam vele.-mondta,és újra a felvételeket kezdte el nézni.
Hagytam a témát,majd Dakotáéknak elmondom részletesen.Nem tudtam haragudni a nagymamámra,nem akart bekavarni az életünkbe azzal hogy elmondja.Kimentem a szobából a konyhába,és leültem az egyik székre.
Az előttem lévő teáskannából öntöttem magamnak,és azt szürcsölgetve néztem a semmibe.Nem akartam gondolkozni semmin,nem akartam semmin rágódni,csak ülni szerettem volna,és elmélyedni a semmiben, a tapétás falakat bámulva.Végig vezettem a szemem a kacskaringós mintán,addig amíg egy virág nem rajzolódott ki a vonalakból.Ezt újra és újra megtettem,miközben a forró teát iszogattam.
Hallottam hogy valaki felém jön,de nem fordultam felé.Mikor leült,és végig simított a kezemen,éreztem hogy Harry az.Felé fordultam,és nagy zöld szemeit nézve,aztán a bögrémben néztem a kavargó teát.Felé tettem a kezemet,és éreztem hogy a forró gőz felmelegíti.
-Nem megyünk ki a kertbe?Londonhoz képest nagyon jó idő van.-kérdezte tőlem,mire én bólintottam.Felállt,és a hátsó ajtón ment ki,én pedig követtem.Kint megcsapott a hideg levegő,de amint kiértem a fa alól a nap kezdte sütni az arcomat.Lehúztam az arcomra a napszemüveget,és leültem mellé a fűbe.Tépkedtem a fűszálakat,miközben Harry az eget kémlelte.Ha jól gondolom alakokat próbált kivenni a felhőkből,mint kiskorunkban.
-Te nem jössz?-kérdezte.Nem válaszoltam,nem akartam az eget nézni.
-Sky mi a baj?-kérdezte tőlem,miközben felült mellém.
-Nem szoktam az eget nézni.A felhőkből is csak pacákat látnék.-mondtam neki,és a szemébe néztem a napszemüvegem mögül.
-Pacákat?Dehogy!Kiskorunkban is mindent megláttál bennük.-mondta,és visszadőlt a fűbe.
-Az régen volt.Nem vagyok az a kisgyerek aki arról álmodozott hogy lesz egy pónija.Nem játszok már veled bújócskát,és nem félek az ágyam alatti szörnytől sem.Megváltoztam.És idővel arra is rájöttem hogy az álmok nem teljesülnek,ha teperek akkor sem lesz tökéletes semmi.Hogy minden jóban van valami rossz.És bárcsak sok mindent ne mondtam volna ki,de kimondtam.És..Arra is rájöttem hogy egyszer mindenkiben csalódunk.Csak lehet hogy nem most jött el az ideje.-sóhajtottam.Lehet hogy az ő tökéletes sztár élete,és az a halom pénz boldoggá tette,de ez sem tart örökké.Én már most tudom milyen mikor egyedül vagy,vagy mikor olyan nagyot csalódsz egy emberben,hogy már rá sem ismersz.De még így is tudok sok mindent pozitívan látni.Ő még biztos az ágyán szövögeti az álmait,de én már inkább csak eldobom őket,nem fogok reménykedni egy olyan dologban,amit sosem kapok meg.
-Ha pozitívan látod a világot,akkor talán tudsz hinni még a hihetetlenben is.Tudsz álmodni arról,amit tudod hogy nem kapsz meg.De a remény hal meg utoljára.Legyen kiért élned,felkelned.Legyél boldog.-mondta miközben felém fordította a fejét.
-Tudod ha nem lenne tökéletes életed,akkor tudnád,hogy nem így születtem.Nem láttam egyből így a világot.Sőt.De ha majd a te életed fog fenekestül felfordulni,és megérzed milyen a fájdalom,mikor egyedül vagy,mikor csalódsz,akkor te is így fogod látni a világot.Régen elhittem mindent,azt is,hogy sosem fogsz otthagyni mikor kicsik voltunk.Most már tudom hogy most is elfogsz menni,itt hagysz,mert minden fontosabb mint én.Senkinek sem számítottam még annyira,hogy velem maradjon.Hogy ne akadjon más dolga,mikor velem van.-emeltem fel a hangom,és kimentem a kert kapuin.Mély levegő vételek közben sétáltam az utcán,nem tudom merre mentem,nem tudtam hol vagyok.Nem ismertem ezt a környéket,de tovább sétáltam.A nap már ment le,és az egész utcát elárasztotta a narancssárga fény.Egyre hidegebb lett,így még gyorsabb léptekkel mentem előre.A hátam mögött két srác sétált,minél hamarabb haza akartam érni,de nem akartam visszafordulni.Tovább mentem,és megláttam bal oldalon egy másik utcát,így arra mentem hátha ott lyukadok ki.Befordultam,és sétáltam tovább.Szűk utca volt,és a hátsókerteket láttam csak.Néhány kutya megugatott,amitől megrezzentem,és szaporábbra vettem a lépteimet.A sötétben nem láttam már előre,de mentem tovább.Mentem még pár lépést,és egy kerítést láttam meg magam előtt.Remek!Fordulhatok vissza!
Már fáztam,úgyhogy elkezdtem futni vissza felé.Hamar kiértem az utcánkba,és mentem Gracemama háza felé.
Befutottam a kerten át az ajtóhoz,és benyitottam.Gyorsan vettem a levegőt,a tüdőm szúrt.Levettem a cipőmet,és bementem a nappaliba,ahol mindenki filmet nézett.Egyszerre néztek fel rám.
-Végre hogy itt vagy!Hová mentél?-kérdezte mama és átölelt.
-De hideg vagy!-mondta,és aggodalmasan rám nézett.
-Ja..Nagyon meleg volt kint.-mondta ironikusan.
Harry és Dakota egyszerre jöttek oda hozzám. Szégyelltem magam Harry miatt.Nem kellett volna ennyire kiakadnom.
-Bocsi.-néztem rá,mire elmosolyodott.
-Nem kell bocsánatot kérned.Én voltam a hülye,jó hogy így érzel hisz most hal..-kezdte volna el,de abbahagyta.
-Igen,tudom mire gondolsz.De nem kellett volna veled ordibálnom,te csak jót akartál.-nyakába tettem két karomat,és lábujjhegyre álltam,úgy öleltem meg.
Nem szólt semmit,és én sem,csak Dakota jött oda hozzánk,és ölelt meg mindkettőnket. Harry és Dakota úgy látom nagyon jóban vannak,és már Dakota sem szégyenlős.
-Csinálok forrócsokit.Kértek?-kérdeztem meg tőlük kicsit hangosabban,hogy anyáék is meghallják.Mindenki bólintott,én pedig bementem a konyhába.Dakota is velem jött,Harry visszaült filmet nézni.
-Úgy várom már L.A-t.2 nap és megyüüünk!Amúgy hívott már Ethan?Nem akarom hogy rosszul érezzétek magatokat egymás társaságában.-hadarta el Dakota.Nagyon örül ennek az egész útnak.
-Én is,nagyon.És nem,nem beszéltem vele,de biztos hogy jól fogom vele magam érezni.Nagyon fontos nekem,egy ilyen hülyeség miatt nem fogom elveszíteni.-mondtam el neki az igazat.Nagyon imádom Ethant,de soha nem fogok rá "fiúként" gondolni.És nem is akarok..
-Akkor jó.Amúgy..Tudod Luke.-mondta vigyorogva nekem,miközben a a port öntötte a forró tejbe.
-Mi van vele?-kérdeztem tőle mosolyogva.Tuti kedves srác,Dakotához illő.
-Szoktunk beszélgetni,és azóta kétszer találkoztunk is.-mondta nekem,de már a tejet nézte.
-Ez tök jó!-mondtam neki,és elkezdtem kavargatni a tejet.
-De nem akarom elsietni.Annyira még nem ismerem,hogy tudjam összeillünk.-mondta,és elhúzta a szája szélét.
-Oké,akor hagyjuk Luke-ot picit.-mondtam neki,és a kész forrócsokit kivittük a nappaliba.
"Köszi" szavakat mondtak,és azonnal elvették a bögréket.Leültem Harry mellé,Dakota pedig mellém.A twilight hajnalhasadás 1.-et nézték.A szülésjelenetnél majdnem kihánytam a forrócsokit..

Annyi mindent megakartam nézni Londonban,erre föl filmet néztem,és majdnem eltévedtem.De azért jó volt találkozni Faithel.-gondolkoztam el,mikor a szobánkba indultunk.
Álmosan kóvályogtam be a fürdőbe,és készülődtem a tusoláshoz.
Beálltam a zuhanykabinba,és hagytam hogy a forróvíz égesse a bőröm.Most valahogy nem fájt,inkább nyugtató volt.Úgy érzem hogy apu halálánál nincs nagyobb fájdalom.És csak remélni tudom hogy nem is lesz.
Mikor átöltöztem kimentem a többiekhez,akik már bealudtak.Bebújtam az ágyamba,de a gondolataim nem hagytak aludni.Felidéztem a szavakat amiket Harry mondott.Hogy higgyek a hihetetlenben.Annyival letudom,hogy ez nem az én világom.És miután megérzed a fájdalmat,a tiéd sem az lesz.