25.~My Future

*Akit szeretsz ne bántsd meg soha,mert lehet hogy megbocsájt,de nem felejt soha!*

Hello.Itt a fejezetzáró.(: Nem akarok ide túl sokat írni,nem is szoktam..Köszönöm a 2000 oldalmegjelenítést,és a pipákat!:3 Remélem tetszeni fog,és adtok valami jelet,amivel tudom hogy tetszik-e vagy sem.:)

Az új fejezethez egy címet is tettem,ami igazából egy idézet.

Már egy hete,mióta eldöntöttem,hogy Londonba fogok menni.Szeretnék tisztalappal indulni az élettel szemben,és minden rosszat elfelejteni.A mának élni,és azt csinálni amit akarok.A múltamat magam mögött hagyni,ami miatt ugyan nem kellene szégyenkeznem,de ha nem felejtek,és nem adom fel az eddigi életemet talán sosem fogok tudni kilépni a múlt árnyékából,ami elég ködös.Ha mindent újra kezdek,talán lehet belőlem valaki,aki ha visszanéz rám a tükörből elégedetten mosolygok vissza rá.Egy életre letörölni a gyászt,a csalódásokat az arcomról.Hogy soha ne lássák,mit hagytam magam mögött,és miért.Azt lássák,amit én akarok.Ne egy roncsot,aki nem tud mit kezdeni az életével.A jövőm még sötét előttem,nem tudom mit fog hozni.Amiben biztos vagyok,az az hogy fotózni fogok,a londoni iskolába járni,és élni az életem,mint mindenki más.Ez a sok "talán" is csak elbizonytalanít.Ez a sok "nem biztos" is.Nem mondta még senki tiszta szívéből,hogy támogatja,amit éppen csinálok,amit már eldöntöttem,és ami végleges.De én nem adom fel.Egyedül fogom irányítani az életem,lehet hogy kisebb hibákkal,amik szerintem inkább óriásiak lesznek,de hozhatok jó döntéseket is,amiket már nem vesznek annyira figyelembe.Egyet tudok.London jó döntés volt.

Az étteremben mindannyian tágra nyílt szemekkel néztek rám,el sem hitték amit hallanak.Bevallom,engem is hirtelen ért az elhatározásom,de egy cseppet sem bántam meg.Sokat gondolkoztam a naplóbeli mondaton,és teljesen igaznak találtam.Lehet hogy másért nem,de azért biztos élünk,hogy megtaláljuk azt,amiben a legjobbak vagyunk.Lehet hogy valaki nem olyan erős,kitartó hogy véghez vigye,de ha nem harcol érte egész életében azt fogja érezni,hogy ez az út vége,de ez nem így van.És amikor már nem csak érzi,hanem akarja,tovább kell élnie azt az életet,amit nem neki szántak.

Anya számtalanszor megkérdezte,hogy bevertem-e a fejem az asztalba,és azért beszélek badarságokat,de mondtam neki hogy nem.És nem tudom mikor változott meg a véleménye,nem rég még szívesen Londonba küldött volna.

Logan mosolygott az egészen,lehet hogy örül neki,hogy én is Londonban leszek?Annyira szeretnék egy olyan emberre találni benne,aki megért,és szeret a hibáimmal együtt.Remélem lehet egy testvér szerű valamim,aki törődik velem,jobban mondva az érzéseimmel,amik elég kesze-kuszák,szóval elég nehéz dolga lesz annak az embernek,aki annyira szeret,hogy értem még ezt is elviseli."Ha nem tudod kezelni a rossz oldalam,akkor a jót sem kaphatod meg"
Anya talán még fel sem fogta,mert a találgatásain kívül,hogy miért beszélek hülyeségeket,ezen kívül nem kérdezett semmit.Láttam rajta hogy gondolkozik.Sajnos nem tudtam hogy miről,hogy ellenzi,vagy támogatja,de akárhogy legyen,én már eldöntöttem.

Nagyon sokszor eszembe jutott apu,még néhány könnycseppet is elejtettem,mikor egy régi fényképes albumot nézegettem.Annyi fotó van,amit ha látok,megjelenik előttem a saját kis vásznom,és eljátszom mi történt akkor.Ha visszaidézem ezeket az emlékeket,már nem a fájdalom jut róla eszembe,hanem az öröm.Az a sok boldog pillanat,amit együtt töltöttünk.

A temetés óta elfelejtettem azt a levelet,amire rá is kérdeztem anyától,de nagyon kerülte a témát,és felajánlotta hogy süt brownie-t.Nem akartam felzaklatni újra,vagy bármi ilyesmit ezért elfogadtam az ajánlatát.Amíg sütött-Mikeal- bementem a szobájukba és kerestem a levelet,nekem hagyták ott,el kell olvasnom,legalábbis lefordítanom.Végig kutattam az összes szekrényt,de nem találtam a levelet.Még törtem a fejem,hogy hol lehet,de nem jutott eszembe semmi,ahova anya feltűnés nélkül eltehette.

Dakota egyszer hívott.Úgy beszéltem vele,mint egy idegennel.Ridegen.Közben a gombócokkal küzdöttem a torkomban,és könnyeimmel.Lehet hogy sok mindent a fejemhez vágott,ami miatt már sosem tudok úgy nézni rá mint eddig,de nagyon sokat jelentett nekem.Bárhogy is nézem,sosem fogom elfelejteni.Mindig a szívemben marad,lehet hogy idővel egy kicsi zugba rejtőzik el,és egy kicsit elfelejtem,de bármikor előjöhet.Elmondtam neki,hogy Londonba megyek.Hallottam a hangján,hogy könnyezik,és szidja magát.Azt hitte miatta megyek el.Ami részben igaz,de nem a teljes igazság.Elmondtam neki hogy nem az ő hibája.Aztán csak úgy letette.Nem bántott a dolog,ez nem az én hibám.Igazából nem is haragszok rá,örülök neki,hiszen ha nem vesztünk volna össze nem tartanék most itt.Léptem egyet az élettel.Ha nem léptem volna,még mindig a sötét lyukban lennék.Annyira megváltoztatott ez a "változtassuk meg az életemet" dolog,hogy az a búskomor Sky,aki az elmúlt hónapokban voltam,teljesen eltűnt.Ha le kéne írni,akkor olyan hozzuk ki mindenből a legjobbat mondanám.

Anya másnak leültetett beszélgetni,persze Mike is ott volt..Elmondta mit gondol erről.Elég lenne szavakkal elmondani:Felelőtlen,butaság,önző(???!!!).És ezt mind úgy mondta el,mintha ez egy katasztrófa lenne.A legrosszabb az volt,mikor azt mondta,hogy "Apád nem ezt akarta.Nem lenne büszke rád".Elszámoltam magamban tízig,és jól kiosztottam.Nem tudhatja hogy büszke lenne-e rám,és büszke vagy nem,ELMEGYEK.Ezt az egy szót nehezen fogta fel mindenki.Elárulom,hogy azt hittem mindenki megkönnyebbültem fog integetni nekem, mikor London felé veszem az irányt,egy repülőgéppel.

Talán még anyánál is rosszabbul fogadta a hírt Ethan.Ő ordítozott a telefonba,hogy hogy lehetett ilyen hülye,hogy belém szeret,satöbbi..Nem értem miért hiszi mindenki azt,hogy miatta megyek el.Bár volt egy elméletem.Mindannyian tudták,mennyire megbántottak.

A napok csak úgy teltek,többnyire a siratásommal,miszerint úgy megfogom bánni,hogy az első géppel megyek haza.Mindig is szerettem ha támogatnak!

Miközben bepakoltam minden jó emlékemet felidéztem kisgyerek koromtól.Sokban benne volt Harry,ami miatt rosszul éreztem magam.És az bánt,hogy rosszul érzem magam MIATTA.Ha nem adott volna rá esélyt,hogy megszeressem,akkor most boldogan idézném fel az emlékeket.A gyűlöletem felé kezdett elhalványulni,és mára elfogadó vagyok vele,hisz kinek kellenék én?"Aki folyton a saját bajaival van elfoglalva?"Igaz,biztos hogy nem én egyedül érzem így magam,de teljesen így senki nem érez.Lehet hogy rosszabb,vagy jobb,de ugyanúgy senki.Igaz,hogy egy ideig tényleg azt hittem hogy csak nekem fáj ennyire,és egyedül vagyok a világban,csak a fájdalom emlékeztet rá hogy még élek.

Mikor az utolsó ruhámat is bepakoltam,dudált egy kocsi kintről.

Megjött értem az autó amit a nagymamám küldött értem.Még én sem hittem el,hogy magán géppel megyek!Egy igazi álom.

A nagymamám nagyot örült a döntésemnek,és megígérte hogy azonnal felhívja az iskolát,és bejuttat.Persze nem vesztegeti meg vagy ilyesmi,megmutatja a tanulmányi eredményeimet,és a jobb képeimet.

Faith örömében sikongatott a telefonba,ami nagy mosolyt csalt az arcomra.Ő is abban a suliban végzett,ahova járni fogok,és teljesen pozitív véleménye volt az iskoláról.Nem sokat tudott kinyögni,mintha sokkban lett volna,úgy örült,és mondta el minden fél percben.Láttam magam előtt a vigyorgó arcát.Olyan jól esik,hogy ennyire örül nekem.

Nagy levegőt vettem,és nagy mosollyal az arcomon sétáltam le az óriási bőröndjeimmel.Semmit nem akartam otthon hagyni,ami fontos.Persze nem tudtam mindent vinni,ha elhoztam volna minden fontos dolgot,az egész szobámat egy vonatra kellene raknom.Lesétáltam a lépcsőn,ahol Mike bíztató,mosolygós arcával találkoztam,és anyáéval,akinek potyogtak a könnyei.Mosolyogva öleltem meg,és súgtam a fülébe.

-Minden rendben lesz.-suttogtam,és elengedtem.

-Nagyon vigyázz az úton.És betettem a táskádba egy bankkártyát.Aztán nehogy elköltsd nekem.És hetente legalább egyszer hívj.Ha bármi bajod lesz nem állok jót magamért.-mondta a szemembe nézve.Én csak elnevettem magam ezeken a feltételeken,de belegyeztem.

-Sziasztok!Londonban hívlak titeket!-mondtam nekik,és beszálltam a fekete autó hátsó ülésére.Köszöntem a sofőrnek,aki elindult a reptérre.Egész úton mosolyogtam,nem tudtam mást tenni.Egyre közelebb voltam az új életemhez,egy újra kezdéshez,ami talán meghozza a boldogságomat.

Megállt az autó a jól ismert repülő gépre.Megköszöntem az utat,intettem,és bementem a repülő térre.A jegyem már megvolt,így csak az a feladatom,hogy kijussak a nagy tömegből,és a 15 perc múlva induló repülőmhöz érjek.Odamentem egy világosbarna hajú lányhoz,amin egyenruha volt.

-Elnézést.Nem tudja hogy a 06-os magángép megérkezett már?-kérdeztem tőle,mire elindult egy számítógép felé.Követtem,és vártam hogy mondjon valamit.Öt perce megérkezett.-mondta és mosolyogva felnézet rám.

-Köszönöm.Viszlát.-mondtam neki,és bementem az ajtón amit kinyitott nekem.Hamar kiértem a három nagy bőröndömmel,amit a személyzet azonnal elvett tőlem.Beszálltam a gépbe,ahol krémszínű ülések fogadtak.Leültem az egyikbe.Hamar jött a személyzet egy nagy tálcával.Először nem értettem mi ez a nagy felhajtás,de miután megettem az ebédemet-amit a nagymamám szervezett- örültem neki.Nem sokat aludtam az elmúlt napokban,ezért most jó alkalomnak tartottam,ha itt a gépen pihenek kicsit.

-Hölgyem.Megjöttünk.-mondta egy nő,mire azonnal odakaptam a fejem.Kábán bólogattam,és felálltam.A bőröndömért nyúltam volna,de gyorsan elkapta előlem egy férfi.Nem is foglalkoztam vele,csak leszálltam a gépről.Nagy álmosságomban nem vettem észre hogy esik az eső,így a szakadó esőbe sétáltam ki nyugodtan.Kérdeztem volna hogy kaphatok-e egy esernyőt,de ki se kellett mondanom a kezembe nyomták.

-Köszi.-mondtam,és elindultam magam mögött hagyva a személyzet tagjait,akik a bőröndömet cipelték.A repülő tér sokkal nagyobb volt mint ahonnan jöttem,így nem kellet tömegeken átfurakodnom,könnyen átértem.A reptér előtt egy újabb fekete kocsi állt,amibe beinvitáltak,így beültem.Bent Faith,és Mama alakjával találkoztam.

-Sziasztok!-öleltem meg mindkettőjüket.

-Jajj,de hiányoztál.Annyi mindent fogunk csinálni.-mondta mosolyogva Faith.

-Tényleg nagyon vártunk már.-mondta kedvesen a nagymamám,és elengedtek.

-Én is.Veletek fogok lakni?-kérdeztem mosolyogva.Már nagyon kíváncsi vagyok.

-Nem.De anyádnak el ne mondd.Megölne.London egyik forgalmas utcája mellett,ami elég kicsi,de azért azt választottam,hogy ne kelljen egész nap a turistákat hallgatnod.-mondta mosolyogva.Én nagyot néztem,hoyg nem velük fogok lakni.Egy ház,egyedül fogok élni.Nem volt rossz,egy ideje megszerettem a magányt,így elleszek,de nem gondoltam.17 éves vagyok,és egy saját lakás?! Jó gazdagok lehetnek..

Nagyon sokat fecsegtünk mindenről.Kérdezték azt is,hogy miért gondoltam meg magam,mire a válaszom egyszerű volt.Valóra váltom az "álmom",amit én inkább csak egy célnak mondanék,mert az "álmom" az olyan mesékbe illő,én pedig nem vagyok Hamupipőke üvegcipővel,és nem vesz el egy szőke herceg fehér lovon.

Az ablakon keresztül láttam,hogy a ház melletti utca nyüzsög a turistákról,és megpillantottam elég sok híres boltot,ami nagyon jól jön,mivel mellettem van.Kiszálltam,és egy nagyon kicsi,de annál bájosabb utva tárult elém.

Mindent jól megnéztem,és egy ideig csak az előttem lévő turista látványosságot néztem.Jesszus!Hol fogok én lakni?Ez London,vagy a mennyország?!

-Gyere,a házat még nem is láttad!-mondta Dakota,és kiszállt az autóból.Végignéztem rajta,ruhájáról virított a gazdagság.Az a cipő,és az a ruha!Szinte olvadoztam.Vajon nekem is lehet majd ilyen ruhám?

Miközben ezen gondolkoztam Faithék már az ajtót nyitották.Bementem,és felmentem a lépcsőn utánuk.A második szinten álltak meg,és keresték a kulcsokat.Amint megtalálták nyitották ki az ajtót.Mielőtt bementem használtam a "welcome" feliratú lábtörlőt.

Ahogy beléptem elállt a lélegzetem.Szemem tágra nyíltak,és belülről rázott valami,mintha azt kérdezgetné hogy ez egy álom?! Bizsergett a bőröm,és beléptem az eszméletlen házba.Ez az enyém?

-Mondtam hogy tetszeni fog neki.-mondta nagy vigyorral az arcán Faith.Én csak bólogattam mint egy néma.

-A hűtőbe van étel,pakolj ki a szekrénybe,és érezd magad itthon.Mától ez az otthonod.-mondta mosolyogva mama.

-Ja és készítsd ki a tanulmányi eredményeidet,és néhány fotódat.Holnap el kell mennünk az iskolába beiratkozni.-mondta még,amit elfelejtett.Még mindig csak bólogattam.

-Nekem fotózásom lesz,szóval nem maradhatok itt.-mondta Faith szomorú arccal.

-Nekem pedig otthon van dolgom.Kitudja mit csináltak a takarítónők.-mondta a nagymamám,akit még nem igazán tudtam hogy szólítsak.

-Rendben.Megleszek.-mondtam nekik mosolyogva.

-Szia.-adott egy puszit Faith,és várta hogy a nagymamám is elköszönjön.

-Szia.Remélem jól fogod érezni magad Londonban.-mondta mosolyogva és megölelt.Miután kimentek becsuktam az ajtót és rádőltem.A legjobb döntés volt ott hagyni Holmes Chapel-t.

Éhes lettem,ezért megnéztem mi van a hűtőben.Minden volt.Ahogy elnéztem tengeri gyümölcs tál,saláta,csirke,és üdítők.Kivettem a csirkét,és ettem belőle.Mosolyogva néztem szét a ház minden szegletében.Egyszerűen lenyűgöző.

Összeraktam az eredményeimet,és a fotóimat,ami nagyon sokba telt.

Álmosan tusoltam le,és vettem fel a pizsamámat.Szó szerint beborultam az ágyba,és mielőtt elaludtam volna a fejemben az iskola járt.