Megkérdezte hogy vagyok,mondtam neki hogy jól.Én is megkérdeztem ugyanezt,azt mondta nagyon ügyes volt Faith.Ebben biztos voltam.Nem lehet könnyű rezzenéstelen arccal végigvonulni,valami habos babos ruhában,vagy csak valami olyan ruhában,aminél még az is szebb,ha végig ragasztom magam celluxszal.
Mikor felkeltem a negyedik napon már nyoma sem volt a betegségnek,úgyhogy nagyon örültem.Mivel a nyáron nagyon sok mindent elfelejtettem,elővettem a nem szeretett könyveimet,és átnéztem az anyagokat.Nem akarok egy buta lánynak lenni,aki a külsőjéből él meg.És valószínűleg nem is fogok.Ilyen külsővel nem érek el semmit,nem is értem hogy miért adtak egy esélyt,hogy modell legyek.Talán csak megsajnáltak.Egész nap a könyveket bújtam,próbáltam visszaemlékezni mindenre,ami elég nehéz volt,mert a felére úgy néztem mint aki nem látott még ilyet.Miután meguntam,és valami az agyamba is került,elmentem enni.Felöltöztem,felvettem egy melegebb kabátot,mivel Londonban vagyok,és már nyár vége van,közeledik az ősz,ami még ridegebbé teszi a gondolatomat.Csak abban reménykedek,hogy találok a suliban olyan embereket akik öntenek belém egy kis kedvet.Utána már csak tévét néztem,és elaludtak.
Másnap reggel már sokkal jobban izgultam az új suli miatt.Féltem hogy mit fognak szólni hozzám.Faith és Christin megjöttek,azonnal hozzám.Kérdezősködtem a bemutatóról,amire szívesen válaszoltak.Volt ott néhány híres modell is.És megtudtam hogy Faith találkozott már Cara Delevingne-vel.Nagyon örült hogy egy neves modellbemutatóra is felkérték.Miután elmentek lefeküdtem filmet nézni,de elkalandoztam gondolataimban.És azok a gondolatok a saját magam gyötrésére készültek.Folyton csak az járt a fejemben,hogy minden egyes nap távolabb kerülök Harrytől.Rá már én sem tudok úgy gondolni hogy volt mikor neki mondtam hogy szeretem,már csak barátként hiányzik.Akármit tett,mondott,túl gyenge vagyok hogy haragudjak rá.Talán ha látnám szívesen a lépébe mondanám,hogy milyet csalódtam benne,de tudom hogy megbánnám.Nem várok el semmit tőle.Semmit.
Nem tudom mikor keltem fel,de aludni nem aludtam sokat,alig tudtam.Izgulok,hisz ma megyek először a suliba.Feltápászkodtam az ágyból,és a fürdőbe mentem.Felöltöztem,és kisminkeltem magam.Többet tettem magamra,de még így sem sok.Hajamat felfogtam,így szögegyenesen állt a hátam mögött.Felöltöztem,és késznek nyilvánítottam magam.
Leszaladtam a lépcsőn,és felhúztam a cipőmet.Nem öltöztem világos színekbe,de szerintem attól még nem néz ki szörnyen.Kinyitottam az ajtót,és vártam hogy jöjjön értem a kocsi.Faith vagy Christin nem tud elkísérni,ezért egyedül fogok menni.Nem sokkal később meg is jött a kocsi,amibe bepattantam,és köszöntem a benne ülő sofőrnek.Ő már tudta hogy hova kell menni,így szó nélkül nézhettem ki az ablakon,ámuldozva,a még mindig csodálatos London utcáin.Hamar odaértünk.Egy nagy fehér iskola,egy hosszú lépcsővel.Inkább mondanám kórháznak,de mindegy.Rengetegen mentek be az iskolába,voltak nagyobbak,akiken látszott hogy rutinos nekik ez a hely,de láttam olyanokat is mint én,meghúzódva a tömegben szedik lábukat az iskola bejárata felé.Lenyeltem a gombócot a torkomban,és megpróbáltam feltűnés nélkül kiszállni a kocsiból,vagy csak nem orra esni.Miután kiszálltam megigazítottam a rövid szoknyámat,és körül néztem.A mellettem álló kocsi dudált egyet,mire mindenki felém kapta a fejét.Ennyit a feltűnésről..Egy pillanatig mindenki engem nézett-ami nekem egy örökkévalóságnak tűnt-,vagy csak a mellettem álló kocsit.Hamar elnéztek,és újra beindultak az iskolába.Hosszan kifújtam a levegőt,és én is befelé kezdtem menni.Mikor beértem egyből elkapott a kisebbségi komplexus.Hogy kerülök én ide?
Lassan sétáltam be,szerencsére senki sem bámult,mindenki a szekrényénél állt,és beszélgetett,vagy csak egymagában reszelgette a körmeit.
-Skyler?-kérdezte egy hang a hátam mögött.Megfordultam,előttem Logan állt.
-Szia Logan.Te ide jársz?-kérdeztem félénken.
-Igen.Nem gondoltam hogy te is ide fogsz járni.-mondta.Rámosolyogtam.
-Segítesz nekem?A 25-ös termet keresem.-kérdeztem tőle.
-Persze.-mondta,és elindult mellettem.
Na,itt éreztem rosszul magam.Mindenki elkezdett sugdolózni,és a mellettem sétáló Loganre,vagy rám bámultak.Megpróbáltam nem figyelemebe venni,de nem sikerült.Nem hallottam a sugdolózások részleteit,ezért fogalmam sem volt miért csinálják.Mikor befordultunk egy másik folyosóra ugyanúgy minden szempár ránk szegeződött.Néhányan meglepetten néztek,mások lesajnálóan,meg voltak akik csak olyan bambán.Egyáltalán nem értettem mi van.Szét ment a hajam?Elkezdtem észrevétlenül tapogatni,de nem éreztem,hogy szétment volna.
-Logan.Miért bámulnak?-suttogtam a fülébe.
-Most éppen kattog az agyuk.Logan Sandelnek ez az új csaja?-kérdezte röhögve.Én nem nevettem,mivel nem értettem.Milyen csaja?
-Még mindig nem értem.-mondtam neki.
-Hát..Van pár haverom,akikkel "menőnek" számítunk itt.És elég sokan kíváncsiak minden pletykára ami rólunk szól.-mondta,és a menő szónál macskakörmöket rajzolt a levegőbe.Hmm..Szóval Logan itt ilyen menőarc,és mindenki megbolondul érte..Azt hittem ilyen csak az amerikai filmekben van.
-Most akkor én leszek a téma,és hogy miért mászkálok veled a folyosón?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Eltaláltad.-húzta el a száját.
-Már csak ez hiányzott.Nem nagyon szeretem a feltűnést.-mondtam neki,miközben a 25-ös feliartú terem előtt álltunk.
-Majd megszokod.Egyébként ha valamit szeretnél csak szólj.Majd ebédnél gyere az asztalunkhoz.-mosolygott rám,és elment.
De jó..Van egy mostohatesóm,aki lehet hogy nem sokáig lesz az,kitudja,és pont őt érdekli itt mindenki.Azért kíváncsi vagyok milyen elméleteket szültek a sugdolózó emberek agya.Biztos hogy a mostohatesó szerepre nem gondoltak.
Nagyot sóhajtottam,és beléptem a terembe.Ma még csak megmutatják a sulit,próba fotózás,meg ilyenek.
Belépve mindenki a padjánál ült,és engem néztek.Mindenki.
-Jöjjön be Miss..-mondta a tanár.Odakaptam a fejem.Ugye csak én vagyok olyan szerencsétlen,hogy az első napon kések.
-Wic.-mondtam neki,és leültem a legelső üres padra.Letettem a táskámat,és fejemet a kezemre hajtottam.Még mindig elég sokan bámultak.
-Khm..-mondta a tanár szája sarkában mosolyogva.
-Tessék?-kérdeztem tőle.Mi volt ez a khmm?
-A kezedet légyszíves tedd le.-mondta mosolyogva.
Gyorsan letettem,és zavaromban inkább csak lehajtottam a fejem.Most már biztos hogy én vagyok a világon a legszerencsétlenebb ember.
-Gyertek,körbevezetlek titeket az iskolán,majd bemegyünk a próbafotózásra.-mondta a tanár.Mi követtük.A sor végén kullogtam,ahol a tanár hangját már csak foszlányokban lehetett hallani.Egy szőke lány sétált mellém.Piros pulcsit,és fekete nadrágot viselt.Fekete füstös szemei voltak,a hullámos szőke hajához nagyon illett.
-Szia,Madison vagyok.-mondta mosolyogva.
-Szia,én Skyler.De hívj csak Skynak.-mosolyogtam rá.
-Ja,engem meg Madnek.-mondta.
Ezután folyton csak beszélgettünk.Lányos dolgokról,az iskoláról.
-Anyukám stylist.Én pedig modell akarok lenni.-mondta mosolyogva.Nem tudom hogy lyukadtunk ki ennél a témánál,bár megszokott kérdés lehet,hogy miért akarsz modell lenni.
-Te?-kérdezte.
-Én igazából fotózni akartam.De betelt a hely,és idejöhettem.-mondtam neki,és vállat vontam.
-Én mindig is modell akartam lenni.Lux is az lesz,ha majd felnő.-mondta mosolyogva.
-Lux?-kérdeztem tőle.
-Igen,Lux a testvérem.Anyukámról lehet hogy hallottál már,Lou Teasdale.-mondta mosolyogva.
-Nem még nem hallottam róla.-mondtam neki.Közben másoknak is mutatták az iskolát.Néhány fiú hátrafelé füttyentgetett,mire lecseszést kaptak..Gondolom többnyire Madisonnak küldték ezeket..
-Sztárokat öltöztet.Nem rég egy bandát kezdett el.Most ő a stylistjuk.-mondta mosolyogva.
-Az jó.Én sosem gondoltam hogy modellnek fogok tanulni.Ilyen kinézettel pedig főleg nem.-mutattam nevetve magamra.
-Te meg vagy őrülve?Nézz már magadra.Ide való vagy,teljes mértékben.-mondta.
-Köszi,jól esik hogy így gondolod,de én még nem igazán békítettem ki magam a tükörből visszanéző lányra.
-És milyen zenéket szeretsz?-kérdezte.Én pedig válaszoltam minden kérdésére.Közben megismerkedtem Austinnal és Teddel.Ők amolyan legjobb barátok,és nagyon őrültek!Persze jó fejek,és lehet velük beszélgetni.Ahogy megismertem őket nem különböznek a többi barátomtól.Madison minden lányos dologról beszélt velem,amit -legfőkébb Austin-lányos hanggal utánzott."Igen,a babarózsaszín a legcukibb".
Aztán elsétáltunk egy teremhez.Sorban bementünk.Reflektor fény,és mindenféle kütyü volt ott,biztos ez lesz a próbafotózás.
Majd a fényképezőgép előtt elmondják mit csinálj.Végignéztem mindenki fotózását,annyira ügyesek voltak,én meg ott fogok szerencsétlenkedni.Mikor Madison jött csodálkoztam,mert olyan volt,mintha már évekkel ezelőtt is csinálta volna.És én jöttem.Lenyeltem a gombócot a torkomban,és beálltam a gép elé.Azt mondták csak nézzek a kamerába,.Megtettem.Elhívott magával a fotós megmutatni a képet.
-Ez az.-mondta,és odanyújtotta a gépet.
-Köszönöm.-mondtam,és elmentem onnan.Odamentem Madisonhoz.Most jött Ted.
-Azokat vedd ki.Ami a szádban van.A füledből nem kell most,de minél hamarabb.-mutogatott a tanár Ted piercingjeire.
Én és Madison csak nevettünk rajta.Szerintem jól állnak rajta azok a piercingek.
Miután őt is lefotózták jött Austin.Neki nem mondtak semmit,csak a fotós a beállást.Miután ő is végzett visszamentünk a terembe.Madison a mellettem lévő padba ült.A tanárunk Mrs.Kerr még mondott nekünk sok mindent.Az ebédről beszélt,a szünetekről,és a tanulásról.A tanuljunk sokat szöbeg után el is engedett minket ebédelni.Madisonnal az oldalamon mentem be az ebédlőbe.Szememmel kerestem Logant,meg is találtam,az egyik szélső asztalnál ült három sráccal.Mikor ő is észrevett intett a kezével,hogy menjek oda.Bólintottam.Vettem egy szendvicset,és szóltam Madisonnak hogy baj ha most máshova ülök.Mosolyogva mondta hogy dehogy,és leült Austinékhoz.Odamentem Loganékhez.
-Sziasztok.-ültem le közéjük mosolyogva.A két mellettem ülő srác közelebb csúszott hozzám a kör alakú asztalnál.
-Hagyjátok már.-nevetett Logan.
-Szia.Ő Emmett,Matt,Kallen.-mutatott végig a fiúkon,akik mosolyogva köszöntek nekem.
-Hogy ment az első nap?-kérdezte Matt.
-Jól.Bár szerintem a képem szörnyű lett.-nevettem.
-Nem hiszem.-nézett végig rajtam Emmett.
-Kössz.-nevettem.
-Elmehetnénk moziba hétvégén.-mondta Kallen mindnyájunkra nézve.Én bólogattam.
-Az jó lenne.Legalább Sky is jobban megismeri a várost.-mondta mosolyogva Logan.
Felbontottam a szendvicsemet,amíg a srácok akciófilmekről beszéltek.
Bevallom nem csodálom hogy ők itt menő arcok,nagyon jól néznek ki,és jó fejek is.Kell ennél több?!
Körülnéztem az ebédlőn,egy asztalnál mindenki minket figyelt,Madisonék beszélgettek,és néha felnevettek.
-Titeket nem zavarnak?-mutattam az asztalra,ahol mindenki leste minden mozdulatukat.
-Nem.Már nem.-mondta Matt vállat vonva.
-Azért néha ijesztőek.Egyszer bent hagytam az könyvemet,és az egyik olyan lány remegve adta oda.Félelmetes volt.-mondta nevetve.Én is elkezdtem nevetni,ez beteges.
Mikor végeztünk a fiúk is másfelé mentek,és én is.Elköszöntem tőlük,és úgy gondoltam ma gyalog megyek haza.Hátha nem tévedek el.
-Skyler.-hallottam nevemet magam mögül.Hátra néztem,ahol Madison szaladt felém.
-Végre megtaláltalak.Arra gondoltam ma eljöhetnél hozzánk.-mondta mosolyogva,mikor megállt előttem.
-Az jó lenne!
/Csak hogy eltudjátok képzelni/
8 pipa után kövii.*-*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése