27.~De

Sziasztok!Nagyon köszönöm a hat pipát,és a 2262 oldalmegjelenítést!:3 Mást nem is akarok ide írni,csak a szokásosat.Remélem tetszeni fog!(;

Hangos dörömbölésre ébredtem,ami az ajtó felől jött.Nagyot sóhajtottam,és kinyitottam a szemem.A salátás tálam magam mellett volt,a tévén fehér zaj zúgott.Már mentem volna kivenni a filmet a lejátszóból,de egy újabb sürgető dörömbölés hallatszott.A tervemet miszerint gyorsan kiveszem a filmet elhalasztottam,és az ajtó felé vettem az irányt.A reggeli kóválygós járásommal sétáltam el az ajtóig,és miután kinyitottam felnéztem a reggeli dörömbölőmre.
-Faith,jesszusom!Mit szeretnél?-kérdeztem álmosan,és megdörzsöltem a szemem,hisz még alig hogy kitudtam nyitni.
-Bocsi,de ááááááááá!-sikítozott,amit a fülem bánt meg.-A sulidból jött a levél hozzánk,és én azonnal szaladtam hozzád.Még nem nyitottam fel,majd együtt.-mondta viháncolva,kezében egy sárga borítékkal.
Csak bólintottam egyet,és utat engedtem neki.Talán ha nem reggel lenne,és én nem lennék hullafáradt,még én is örülnék-ennyire azért nem,de nem egy bólintással intézném el.-
Leült a kanapéra,és engem figyelt.
-Kinyithatod.-mondtam neki,ha jól gondoltam akkor azt várta,hogy ezt mondjam.Lassan odasétáltam hozzá,és leültem mellé,majd kíváncsian figyeltem az arcát.Szemét alaposan végigvezette a sorokon,arcán fokozatosan húzódott mosoly a szájára.Láttam rajta hogy egy kicsit ideges is,ami rám tapadt tőle,úgyhogy lábammal dobolva vártam mit mondd.Felvettek,vagy nem?Egy szót akarok hallani,aminek akkora súlya van,és a jövőm eldöntője.
-Most szivatsz,hogy nem mondod?Mondd már!-mondtam neki idegesen,és a fáradság már eltűnt belőlem.
-Nem ,dehogy.Nyugi.-mondta a szemembe nézve.
-Ne engem nézz,hanem olvasd!-szóltam rá,és felemeltem a hangom.Most tuti szórakozik velem.
Meg sem vártam a válaszát,felálltam,és járkáltam előtte.Közben le sem vettem szememet a levélről.
-Hány oldalas?!-kérdeztem,mikor már a harmadik oldalt olvasta.
-A legutolsón van,hogy felvettek-e.-mondta nyugodtan.
-Akkor miért nem nézed az utolsót?!-kezemet a homlokomra tettem.Most tesztel,hogy meddig bírom,amíg nem robbanok szét?Mert biztos hogy van jobb elfoglaltsága.
Tovább sétálgattam a kanapé előtt,a felsőmet gyűrögetve.Ha nem vesznek fel,akkor nem tudom mi lesz velem.Ott a helyem,oda kell járnom.Nem azért jöttem Londonba hogy üljek a seggemen,hanem hogy tovább tanuljak.Nem azért adtam fel mindent.Bár,ha nem vesznek fel,akkor is jobb döntés volt ott hagyni mindent.
Faithra már egy pillantást se vetettem,a földet bámulva gondolkoztam.Mit csinálnék,ha nem vennének fel?Egyáltalán miért aggódok ezen?!
Magamban elmondtam ezerszer egy szót.Felvesznek.
-Skyler.-mondta Faith,mire odakaptam a fejem.Arcán semmilyen indulatot nem láttam,amiből kitudnám venni a választ.Kíváncsian néztem rá,nem kérdeztem meg még egyszer hogy "na,felvettek?",bár magamban százszor.
-Felvettek,de..-mondta volna,de egy sikítás kíséretében borultam a nyakába.Le sem tudnám írni milyen megkönnyebbülést éreztem akkor.Azt a nagy követ amit az az egy kérdés húzott elporladt,és egy megkönnyebbült sóhajtással el is engedte.Még voltam nehézségek a vállamon,amik csak idővel eshetnek le onnan,de ettől az egytől megszabadultam,ettől az egytől ami a legfontosabb.A többi már csak a sok felszínes kérdés volt,de akármilyen felszínes is nagyon fontos lehet,és ha nem jó a válasz akkor nagyon bántó.
-De van más is.-mondta félmosollyal.A szemei már nem ragyogtak a boldogságtól,látszott rajta hogy nem tudja hogy örüljön,vagy szomorú legyen.
-Mi?-kérdeztem halkan.Féltem a választól.Nagyon.De akármennyire félelmetes,én most megijedni akarok.
-Túl későn jelentkeztél,és betelt a hely,ahol a fotósok vannak.-mondta.Legörbült az számról a mosoly.Az oké,hogy felvettek,de hát akkor hova?Én fotózni akartam.Nem is tudok mást,amiben jó vagyok.
-Miért nem ezzel kezdted?Hogy is gondolhattam hogy sikerül.-sóhajtottam lemondóan,és tenyerembe temettem az arcom.
-De sikerült Sky!-mondta hangjában örömmel,és elém állt.Felnéztem rá tenyerem zugából.Arcán nagy mosoly volt,amit nem tudtam mire vélni.Hogy sikerült volna,amikor nincs hely?!
-Modellkedni fogsz!-mondta,és megvonta a vállát.
-Ne hülyéskedj már.Nem is tudok modellkedni.Na meg persze nézz rám.-húztam fel a szemöldököm,és magamra mutattam.Ezzel a külsővel csak a majmok közt lennék modellnek való.
-Te biztos hogy mást látsz a tükörben,mint a többi ember.Mert én egy gyönyörű lányt látok.És az iskola igazgatója,a tanárokkal együtt.Szerinted felajánlották volna,hogy tanulj modellkedni,ha nem lenne hozzá alkatod?A tehetséget meg majd megtanulod valahogy.-mondta biztatóan.Egy pillanatig felragyogott bennem a fény,ami azt mondogatja igaza van,de hamar elnyelte egy fekete lyuk,ami az ellenkezőjét kiáltja a fülembe.
Akármennyire is hihetetlen,hogy valaha is egy tehetséges modell legyek,ha nem próbálom meg,akkor sosem jövök rá.És ha már felvettek mit veszthetnék?Sok mindent vesztettem már,egy ilyen miatt nem törik össze a szívem.Főleg hogy nincsenek is nagy terveim vele.Mással voltak,amit már nem kaphatok meg.Mindenesetre elmegyek az első napon az igazgatóhoz,és megkérdezem,hogy biztos nem mehetnék-e a fotózni.
Faith odanyújtott egy újabb jelentkezési lapot,amit elküldtek.Persze ez más volt,mivel ha azt írom igen,akkor tudom hogy szeptembertől oda fogok járni.De ha nem,akkor én döntöttem így,és az én hibám ha idővel megbánom a döntésemet.Hát én nem adok esélyt rá,hogy megbánjam.
-Elvettem tőle,és beikszeltem az igen előtti kockát.
-Jó döntés.-kacsintott rám mosolyogva.
Leültem a kanapéra,Faith is rögtön mellém ült.
-Hidd el hogy jó lesz.Nézz rám.Testvérek vagyunk,biztos hogy neked is van tehetséged hozzá,ha nekem is.-mondta,és átölelt.Visszaöleltem.
Miután elmondta a nagy hírt,még rengeteget mesélt a modellkedésről,és hogy milyen sok barátja lett.Mondani akart néhány trükköt,hogy hogy álljak a fényképező gép elé,de elutasítottam.Amíg nem muszáj,addig nem akarok hallani a modellkedésről.Így is majd nézhetem ahogy mások fotóznak,én meg?!Modellkedek,úgy hogy nem is akarok.
Elmondta,hogy miért volt olyan szótlan a mamám.Azt mondta csalódott az anyámban,amiért összeszedett még egy pasit.Kínosan,de megkérdeztem tőle,hogy hogyan szólítsam,mire csak nevetett,és persze elmondta.Mama már elmondta mit mondjon nekem,ha megkérdezem.A válasz rá Christin volt.Oké,valami másra gondoltam,szóval meglepett.Christin.Ez olyan fura.Annyira nem mamás.Bár nem látszik rajta hogy az unokái vagyunk,nem tudom hány éves,de nagyon fiatalos.
Lassan mennie kellett,úgyhogy útjára engedtem.
Miután bezártam az ajtót a telefonom kezdett el csörögni.A táskámban néztem meg először,ott volt.
-Szia.-mondta egy férfi hang.
-Öö..ki az?-kérdeztem.Nem tudtam ki az,nem ismertem meg a hangjából.
-Kaylee vagyok.-mondta Kaylee..
-Ja,bocsi.És szia.-hadartam el,ami mostanában elég gyakori.
-Csak mondani akartam,hogy jövőhéten utazok Londonba studiózni.
-Ez tök jó!És hol fogsz lakni?-kérdeztem tőle mosolyogva.Örültem neki,hogy még egy embert ismerni fogok itt,egy új környezetben.
-Azt még nem tudom.-mondta ugyanolyan kedvesen mint eddig.
-És m..-mondtam volna,de csipogó hangot adott ki a telefon.Elkaptam a fülemtől,és megnéztem mi van vele.Nem láttam rajta semmit,úgyhogy a fülemhez tettem."A szolgáltató nem érhető el".
Nem foglalkoztam vele,letettem.Biztos lemerült.
Elővettem a laptopomat,és felmentem a lépcsőn.Leültem az ágyamra,és bekapcsoltam.Felmentem a twitteremre,és szétnéztem rajta.Mint most is,csak hülyeségeket tweeteltek,hogy voltak vásárolni,meg ilyeneket.Más se ír ki semmi értelmeset,csak hogy milyen színű a zsebkendője.
A laptopommal sokáig szórakoztam,nézegettem a közösségi oldalakat,zenét hallgattam.
Kopogtak az ajtómon.Ránéztem az időre.Fél nyolc van.Mit akarnak ilyenkor?Miért hiszik azt,hogy én délután alszom?
Feltápászkodtam,és lesétáltam a lépcsőn,aztán az ajtóig sétáltam,és kinyitottam.A nagymamám állt az ajtóban két olyan öltönyös pasival az oldalán.
-Sziasztok.-mondtam nekik.
-Gyere,elviszlek sétálni,van egy meglepetésem.-mondta mosolyogva,és átkarolta a kezemet.
-Oké.-mondtam,és sétáltam mama mellett.Nagyon sietősen lépkedett,alig bírtam tartani a tempót az elzsibbadt lábaimmal.A mellettünk lévő nyüzsgő utcában sétáltunk,és bementünk néhány boltba,ahol úgy mint kint,nagy volt a zsúfoltság.Még szoknom kell Londont.
Hamar elindultunk vissza,jobban mondva Christin kirángatott a boltból,mert én nem akartam elmenni.
-Mi az?Mondd már el,mi a meglepetés.-kérleltem,de ő egy árva szót sem szólt.Megálltunk az ajtó előtt,ahol eddig semmi sem volt.Alig bírtam várni,hogy végre kinyissák azt az ajtót.Christin bólintott,majd a két öltönyös pasi kinyitotta az ajtót.Bementem,és körbenéztem.Szám elé kaptam a kezem,ahogy végignéztem.

-Ez az enyém?-kérdeztem Christintől.
-Igen.-mondta mosolyogva.
Ez a ház,most meg ez,el sem hiszem.Nagy fordulatot vett az életem.Azt hittem örökre a csalódásokban fogok élni,de most a szerencse zárt a karjaiba,és mintha el sem akarna engedni.