55.~I can't

Sziasztok!Meghoztam az új részt,remélem tetszeni fog!Nagyon köszönöm a pipákat,azt,hogy ennyien nézitek az oldalt!:3 Az,hogy leírtam,hogy 60.részes lesz még egyáltalán nem biztos,mivel nem akarom "lerövidíteni" a történetet,azért mert valamit mondtam.Úgy gondolom,majd szólok,mikor tudni fogom,hogy na,most kettő rész van a végéig,mert nem akarom túlságosan is elrontani.Na,de jó olvasást!*--*

-Tudo..-kezdett bele,de ahogy rám nézett elhallgatott.-Te nem tudod.-suttogta magának,minthogy nekem.Nagyot nyeltem,és leültem a székre.
-Sajnálom Skyler,én azt hittem elmondták,és ezért jöttél vissza.-nézett rám nagy szemeivel,majd a pultnak dőlt,és egy színes törlőkendővel megtörölte a tisztítószertől habos kezeit.Ránéztem,éreztem magamban a csalódottságot.Meglepett,hogy ezt váltotta ki belőlem,de nem tagadhatom.Csalódtam anyában,csalódtam benne amiért nem tudta elmondani.
Sóhajtva leszögeztem a tekintetemet,a padló régi karcolásain vezettem a szememet végig,és egyszerűen nem tudtam semmire gondolni,mintha a fejemben feketeség lenne.Csak azt tudtam,hogy itt vagyok.
-Te mikor tudtad meg?És nekem miért nem mondták meg?Ráadásul felnőttek,érettek,direkt akartak gyereket,vagy csak becsúszott?-szögeztem neki a kérdéseimet,mire egy olyan nincs-vissza-út nézéssel leült mellém.
-Őszintén,nem tudom hogy direkt akartak-e,csak annyit hogy van.Engem is furán érintett,hisz egyszer már felnevelt egy gyereket,és rá csak 19 évvel lett egy új.Sok minden megfog változni,nem tagadom,de gondolj a jóra.-jelent meg halvány mosoly az arcán.
-Nem tudok a jóra gondolni!Egyszerűen nem megy!Sőt,most még nem is a gyerek érdekel,hanem anya!Azt hittem,annyira fontosnak tart,hogy egy ilyen dolgot elmondjon!Mi lett volna,ha még ott maradok?Ha nem találkozok velük,és sosem megyek vissza?Hoppá,ott egy gyerek?Könyörgöm,mit hitt?Igaz,nem telefon téma,de ez a megoldás,ha nem vagyok itt!És ezt egyszerűen képtelen vagyok elhinni!Nem hiszem el!Lépek egyet előre,aztán kettőt hátra!Ez így nem megy!-akadtam ki.
Csak nézett rám,szemében sajnálatot,és egy kis értetlenséget fedeztem fel.Nemlegesen megráztam a fejem,és lassan indultam ki a konyhából.Felvettem a kanapén hagyott pulóveremet,és kimentem az ajtón.Kint megcsapott a hűvös levegő,aztán ahogy megszoktam elindultam kifelé.Kinyitottam az alacsony kapunkat,és elindultam az estében.Az utcákat csak az utcai lámpák halvány fénye világította meg,amik körül ott repdestek a különféle bogarak.Az út szélén a gödrökben víz állt,a gyakori záporoktól,amikbe régen mindig szerencsétlenül beleléptem.Az ég tiszta volt,csillagok töltötték be a feketeséget,köztük néhány repülő.Lassan támolyogtam el a következő utcában,amiben megpillantottam egy pislákoló lámpa alatt fekvő állatot.Nem tudtam mi az,de túl kíváncsi voltam hogy ott hagyjam.Elindultam felé,a sötétbe.A lámpa pislákolása egyre ritkább lett,és idővel az állatból kivettem,hogy az egy kutya.Az utolsó lépéseket felé óvatosan tettem meg,de mikor nem mozdult összevontam a szemöldököm.Megálltam előtte,és csak néztem a kutyát,aki nagy szemekkel nézett rám.Lepillantottam a lábára,ami véres volt.
-Jujj,ez csúnya.-suttogtam inkább magamnak,mint a kutyának..Simogatni kezdtem a fejét.A kutyának hosszú szőre volt,fekete bundájában csak egy kis fehér folt volt.Simogatni kezdtem egyre lefelé,mire az arcához értem a kezemhez tette a fejét,és nyalni kezdte a kezemet.
-Donnie!-kiáltotta valaki a hátam mögött,mire megrezzenve fordultam hátra,miközben elvesztettem az egyensúlyomat és a fenekemre estem.
-Jól vagy?-nézett rám,aztán a kutyához térdelt,aki ugatni kezdett.
-A te kutyád?-keltem fel a földről,és guggoltam mellé.
-Igen,tegnap elveszett.Most meg meglátom itt,a házunk előtt.-nyelt nagyot,és a lábát kezdte nézni.
-Sajnálom.Én is csak most láttam meg.Nem tudtam,hogy kié,vagy mi lett vele.De a lába elég csúnya.-mondtam,és megsimogattam a kutya fejét.Felálltam,és leporoltam a nadrágom.
-Megkérhetlek,hogy segíts bevinni?-kérdezte.
-Persze!-vágtam rá.
Megfogtam a kutyát a sráccal,akinek még a nevét sem tudom,és segítettem bevinni a kerítésen.Egy tizenéves lány szaladt ki az ajtón,és nézett rám,majd a kutyára,és meglátva a lábát a szája elé kapta a kezét.
-Donnie!Parker,mi történt vele?-nézett rá,majd rám,és összevonta a szemöldökét,majd fokozatosan nyúlt el az arca,ahogy kinyitotta a száját.
-Te vagy Skyler!-mondta,mire én vontam össze a szemöldökömet.-Jesszus!Te ismered Harry Stylest!-nézett rám,mire megértettem.Nem kellett volna olyan hülye twitcamot csinálnia.
-Ja..Ö..Igen.-mondtam,miközben kicsúsztatták a kezemből a kutyát.Ahogy megtudtam Parker bevitte a házba,miközben egy "pillanat" kézmozdulattal ment be a házba a kutyával.Ránéztem a lányra,aki mosolygott.
-Tudod,nagyon nagyon szeretem őket!Te ismered őket,így nem tudnád megkérni őket,hogy kövessenek be twitteren?-nézett rám nagy szemekkel,mire összevontam a szemöldököm.
-Az olyan jó?-kérdeztem,mire bólogatott.-Hát..-kezdtem.-Akkor megmondhatom nekik.-mosolyogtam rá,mire ugrálni kezdett.
-Amy,neked mi bajod van?-kérdezte Parker.
-Ismeri Harry Stylest,és megkéri őket hogy kövessenek twitteren.
-Ha elmondod a neved..-tettem hozzá.
-Tudod,Amy elég fura,de helyette is megköszönöm.Mindent.Hogy itt voltál Donnieval,meg most ezt.-mosolygott rám.
-Igazán nincs mit,nekem is van kutyám.-mosolyogtam.-De én már mennék,elmondod a neved?-fordultam Amyhez,aki bólintott,és pillanatok alatt hozott egy cetlit a nevével.Utána már elköszöntem tőlük,és elindultam vissza.Gyorsan telt az út,és örültem,hogy enki nem volt.Visszaérve mindenhol sötét volt,Logan biztos belátta,hogy jobb ha most egyedül vagyok.Felmentem,letusoltam,és lefeküdtem aludni.

Reggel mosolyogva keltem fel,bár lelombozott,ahogy visszagondoltam a tegnapestére,nem hagytam,hogy látszódjon rajtam.Nem mondom el anyáéknak,hogy tudom,se semmit,megvárom míg elmondják.Ha tényleg lesz egy kistestvérem inkább azzal törődjön,minthogy velem,és hogy mennyi bajom van vele.Nem akarom,hogy miattam legyen rossz neki.Pedig már annyiszor megtörtént..
Reggel már csak megcsináltam a szokásos dolgokat,letusoltam,megfésülködtem,fogat mostam.Ezután lementem reggelizni,és vártam volna,hogy anya elkészült reggelivel várt,de nem volt ekkora szerencsém.Senki sem kelt még fel.Nagy sóhajtással nyugtáztam ezt magamban,majd müzlit ettem,aztán tévéztem.Időközben felébredt mindenki,anya csinált reggelit,Logan csatlakozott hozzám a semmittevésben,Mike pedig kávét iszogatott a konyhában,miközben anyával beszéltek.Nem értettem semmit,csak pusmogást hallottam,és reméltem hogy nem hallották a tegnapi beszélgetésünket Logannal.Valami műsort néztünk a tévében,amit Logan nézni szokott.Én próbáltam követni az eseményeket,de olyan kesze-kusza volt az egész,ráadásul mindig felhozták a múltat,hogy a tévé előtt olyan voltam mint egy értelmi fogyatékos.De nem zavart,hagytam hogy Logan nagy érdeklődéssel figyelje.
-Logan..-suttogtam,mire rám nézett.-Szerinted hallották,ahogy kiakadtam tegnap?-nyeltem nagyot,mire nyugodtan elmosolyodott.
-Ha hallották is,valószínűleg tudják hogy teljesen igazad van,szóval ne aggódj.-mondta,majd tekintetét a monitorra szegezte.Nem értettem,hogy tud ennyire nyugodt lenni.Már megszokhattam volna,de valahogy ez olyan furcsa.Általában magamból indulok ki,talán ezért találom furcsának.Talán.
Miután vége lett Logan elment enni,de mivel én nem voltam éhes keresgettem a csatornák között.Találtam egy izgalmasnak ígérkező filmet,így azt néztem.Anyáék nem mozdultak a konyhából,anya vagy az ebédet készíti,vagy nem tudom mit csinál.Talán csak beszélgetnek.Kinyílt az ajtó,mire odafordultam.Beléptek a nappaliba,idegesen mosolyogva,és leültek mellénk.Anya nyelt egyet,mielőtt belekezdett volna.Szörnyű volt tudni,hogy mit akar mondani.
-Tudjátok..Nem így terveztük..-kezdett bele anya,de éreztem,hogy nem tudom végig hallgatni.
-Ne!-szóltam közbe,és álltam fel.-Ne mondj semmit,kérlek!-indultam fel a szobámba.Nem voltam képes végighallgatni,ahogy elmondja.A fejemhez is vághatná,hogy gyereket szül,az is jobb lenne,minthogy szép lassan,hogy megértsem elmondja mint egy ötévesnek.Volt rá ideje,és sokkal jobb volt mikor nem tudtam,hogy lesz.Akkor semmit sem sejtettem volna,a ködös homályban is jobb volt,minthogy a legnagyobb világosságban várjak valami rosszra.És ez most rossz.Sosem gondolkoztam,hogy legyen egy testvérem.Vagy ha gondolkoztam is,apát képzeltem el mellette.Azok a képek pedig eltűntek,ahogy ő is.Most,hogy megtörtént úgy érzem mindenről lemaradok,olyan gyorsan telik az idő.Mintha csak belekóstolhatnék valamibe,de aztán elmennék,mert kevés az idő.Csak hogy mintha ezt nem én irányítanám.